Néhány hamvába holt kísérlettől eltekintve Izsevszkben hozták létre az első tervezőirodát, és gyárat, ahol elkészítettek két darab, hosszanti főtengelyes, tehát keresztben elhelyezett V2-es (Guzzi-elrendezésű, ikerhengeres), 1200 kcm-es, 24 lóerős, négyütemű blokkal hajtott, háromsebességes, lemezvázas és kardánhajtásos prototípust Izs-1 és Izs-2 néven. A Vlagyimir Mozsarov főkosntruktőr nevével fémjelzett motorok különlegessége volt, hogy a vázszerkezet alsó része egyben hangtompítóként is szolgált. Később elkészült az Izs-3-as, a korabeli Neanderhez hasonló motorkerékpár prototípusa, valamint az Izs-4 és Izs-5 jelzésű, könnyű, kismotorok próbapéldánya is, de a fentiek közül egy sem érte meg a szériagyártást, fejlesztésük 1929-ig lezáródott.

Az első nagy teljesítményű típusok után az gyár vezetése kisebb motorok gyártását határozta el, hogy a tömeggyártást egyszerűsítsék. A '30-as évek első tömeggyártású szovjet motorkerékpárja az L-300-as volt, amelynek gyártását a Vörös Október üzem kezdte el, majd az Izs folytatta. Ez a típus az 1929-es DKW E-300-as, kéthengeres, 7 lóerős motor másolata volt, 80 km/h-ás végsebességgel. Ez volt az első Izs-jellegű motorkerékpár, amely már magán viselte a DKW és Adler típusok jellegzetességeit. Ezt követte az IZS-8-as, majd az 1951-től gyártott 49-es, amely hét év alatt több, mint félmillió példányban készült el.

Mozsarov és tervezőcsapata Leningrádba költözött, ahol létrehozták az orosz társadalom igényeit telibe találó közepes méretű L-300-as típust. Ez a kétütemű, 293 kcm-es, hat és fél lóerős motorkerékpár hasonlított a kor DKW-ihoz. Az első huszonöt példány 1930 szeptemberében elkészült, majd egy hónappal később megkezdődött a szériagyártás. A különleges, tarajosdugattyús, a henger mellett kialakított tágulóteres kialakítással hajtott motorkerékpárt 1933-tól az izsevszki acélgyárban is készíteni kezdték Izs-7 márkejelzéssel. Később Izs-8 és Izs 9 megjelöléssel is gyártottak az üzemben motorkerékpárokat, amelyeket az Izs-7 alváltozatainak tekinthetünk. Az Izs-8 a 4,5-ről 5,8-ra emelt kompresszióviszonya révén már nyolc lóerős volt, míg az Izs-9-nél 350 kcm-re emelték a lökettérfogatot, így a teljesítményt sikerült tíz lóerőre fokozni. Az Izs-7 gyártásának első évében, 1933-ban egy nehéz motorkerékpár fejlesztése is megkezdődött Izsevszkben. Az amerikai típusokhoz hasonlóan hosszában elredezett V2-es motor hajtotta ezt a 750 kcm-es, lemezvillás gépet. A próbapéldányokat NATI-A750 jelzéssel látták el, de amikor a sorozatgyártás 1935-ben a podolszki gyárban megkezdődött, már PMZ-A750 kóddal kerültek forgalomba. Izsevszkben a háború első éveiben tovább folytatódott a fejlesztés, például 1941-ben még megkezdték az Izs-12 jelű, 348 kcm-es, 13,5 LE-s, négyütemű típus gyártását, amit azonban a haditermelésre való átállás miatt hetekkel később beszüntettek. Öt évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a háborús jóvátételként a DKW-gyárból elhozott gépekkel 1946 februárjában újrainduljon Izsevszkben a motorkerékpárgyártás. Az első modell a merevvázas, elől trapézvillás IZS-350 volt, ami az utolsó csavarig megegyezett a DKW-NZ350-essel, tehát különleges légszűrővel, kézi- és lábkapcsolású váltóval, és laposprofiolú sárvádőkkel szerelték föl. A krónikus nyersanyaghiány miatt a németek a háború alatt a sérülékenyebb, és nehezebb öntöttvas blokkra tértek át az NZ350-esnél, de szerencsére a Izs 350-et már ismét alumínium blokkal készítették - a katonai szerelvények, és a jó nyersanyag rendkívül tartóssá tette a motorkerékpárokat.

Az Izs-49 nem új motorkerékpár, csak az Izs-350 korszerűsített változata volt. A mechanikai részleteket érintetlenül hagyták, csupán a vázat módosították az új első- és hátsó futómű befogadásához. Ekkor került az Izsre hidraulikus csillapítású, 140 mm hosszan rugózó első teleszkópvilla, valamint a bakteleszkóp és a lengővilla közti átmenetet tükröző rövid teleszkópos, vagy vezetővillás kombinációjú hátsó futómű. A 49-es típust 1957 végéig gyártották, ekkor vette át helyét az Izs 56-os, amelyet már újabb motorral, és lengőkaros hátsó villával gyártottak. Ebből a típusból fejlesztették ki 1962-re a Planeta 350-est, aminek elnevezése az orosz űrhajózás sikereinek állít emléket. A Planeta típust egészen az 1980-as évek végéig gyártották. A Planeta Sport változat a széria 20 LE helyett 32 lóerőt teljesített, maximum sebessége 140 km/óra. Ez a típus a Mikuni karburátorral a keleti blokk ifjainak álma volt. A Planeta típusok nyugaton szinte ismeretlenek, annak ellenére, hogy majdnem 1.200.000 példányban készült 1962 és 1971 között, a későbbi típusokról nincs adatunk.

A 350 kcm-es, ikerhengeres Jupiter típust az '50-es, '60-as évek német Adler típusai inspirálták, ezért kevésbé idejétmúlt, mint az egyhengeres Planeta. A '70-es évekből származó "344-A" versenymodell teljeítményét 36 LE-re tornázták fel, így sebessége megközelítette a 180 Km/h-t.

Az IZS 350 57-K motocross/enduro változat - bár nem mutatott túl nagy eltérést a szériaváltozattól - csak kevesek kiváltsága volt. A motor végsebessége 155 km/h.